A Látó májusi számából Borsodi L. László verseit  ajánljuk. Magam nem vagyok gyakorló vallásos ember, de úgy gondolom, a hit legérdekesebb és talán legigazibb része a keresés. Borsodi L. László Templomcsend, törmelék című verse számomra pont ezt adja át. Ezt a „próbálok hinni, de nem olyan egyszerű” érzést. Persze attól, hogy valami nehéz, még nem jelenti, hogy feladom. [Wágner Eszter]

 

 

Borsodi L. László

Templomcsend, törmelék

 

„meghasadnak az evidenciák”

(Pilinszky János)

 

Le szeretnék borulni eléd,

ahogy egykor megtanítottak,

de hiába próbálom elképzelni,

van neked lábad, és odalépsz hozzám,

és van kezed, amelyet rám teszel,

és van karod is, amellyel átölelsz,

és van szemed, hogy néha rám tekints,

és van szavad, hogy megszólíts,

valami mindig megzavar:

a sekrestyés szöszmötölése,

a kántor hamis hangja, ordítása,

a kintről jövő szirénahangok,

a gyerekzsivaj, a nyugdíjas kopogása,

a kedvesem könnye, mert megbántottam;

valami mindig összetöri bennem

a templomcsendet, és nem látok át

a festett ablakok szentjein.

Törmelékekből, vakon, a test tömlöcében

megpróbálom mégis kitalálni, vagy-e te,

ha vagy, van-e térképzeted, időérzéked,

van-e lüktetésed, hallod-e a szívritmusom,

vársz-e rám, s érdekellek-e egyáltalán.