Takács Zsuzsa: A lepke

 

 

Mintha a világból futnék ki, olyan volt.

Nyilván a körforgalomban tévedtem el,

próbáltam nyugtatni magamat. Sötétedett,

az autópályán rajtam kívül senki nem járt.

A negyvenhetedik kilométerkőnél egy

lejáratnak kellett volna lennie, de nem volt,

a GPS sem tudott az útról. Rossz érzésem

támadt, a hely, ahol száguldok a kamionnal,

nincs és nem vagyok én sem… A vesztedbe

rohansz, ezzel ijesztgetett anyám, mikor

gyerekkoromban a rozoga biciklin a lejtőn

száguldoztam. …A vesztembe rohanok mondtam

magamban. Valóban, nem láttam táblát,

vagy ha volt is, le volt még takarva.

Kellemetlen, csúszós dara esett… Ha nem érek

időben haza, a feleségem megszül, s én nem

leszek vele most sem… Viharos szél támadt,

erősen fogtam a kormányt. Eszembe jutott

az előző havi fekete fuvar, fogalmam sincs,

mit szállítottam, fegyvert, gondolom, de nem

kívántam tudni a részleteket. Átadtam

a rakományt és fizettek rendesen,

ezzel vége – és többé nem teszem…

Eszembe jutottak még a varangyos békák,

hogy egy nyáron mennyit agyonütöttem,

volt egy véres kövem, azzal. Később keservesen

bántam, bár a békákon ez nem sokat segített.

Isten bocsánatáért könyörögtem, de nem tudom,

megbocsátott-e… A legközelebbi településig

elmegyek, majd ott kérdezősködöm,

döntöttem végül. A szél csillapodott kicsit,

csakhogy az út nem akart véget érni. Hirtelen

fény övezte árnyékot láttam, mintha szárnyai

lettek volna. Félrehúzódtam és kiszálltam,

ám a fura jelenség eltűnt. Alig néhány kilométert

mehettem, amikor feltűnt újra, és szárnyaival

megállj!-t parancsolt. Megrémültem és leszálltam,

de ahogy a kamion elé léptem, szinte elnevettem

magamat ostobaságom miatt. A fényt eltakarva

éjjeli lepke vergődött a reflektor rácsa alatt.

Kiszabadítottam, és útjára bocsátottam.

Csak akkor pillantottam meg a kerekektől

négy-öt méternyire nyíló szakadékot.

 

Forrás: http://tiszatajonline.hu/?p=99773