A Látó című folyóirat árilisi számában olvashatók Ádám Péter új Villon-fordításai. A rímtelen szövegek a korábbiakhoz képest jobban ragaszkodnak az eredeti szavakhoz, a fordításokat pedig bőséges jegyzetapparátus kíséri. Itt most pár részletet közlünk, a továbbiak Olvasóterem rovatunkban olvashatók. [B. Cs.]




162.

Tűnődve nézem a koponyákat,
halomba rakva a boltívek fölött,
lehet, hogy mindegyik főtanácsos volt,
ha ugyan nem királyi kincstárnok,
vagy talán mind szállítómunkás.
Tulajdonképp mindegy is, kik voltak,
püspökök-e vagy lámpagyújtogatók,
itt már semmi különbség nincs közöttük.


163.

Ezek a koponyák nem is olyan régen
még biccentve köszöntötték egymást;
egyesek közülük parancsokat adtak,
mások szolgálták őket, féltek tőlük —
de most, hogy csontjaik halomba hordva,
az ő sorsuk is bevégeztetett.
Hatalom, vagyon, rang, mind semmivé lett,
mindegy, ki parancsolt, s az is, hogy kinek.


164.

Már halottak. Lelkük, remélem, a mennyben.
Testük meg porlad lenn a föld alatt,
bármily nagy urak, rangos dámák voltak,
és bármilyen finomságokat ettek,
tejszínhabot, búzakását, tejberizst,
a csontjaikból egyszer por lesz és hamu;
érdekli is már őket tréfa, szex!
Bárcsak, édes Jézus, feloldoznád őket!